A nappali a lakótér központja, a legnagyobb helység, amelynek funkcióját tekintve igen sokrétű, így a benne helyet kapó nappali bútorok rendeltetése is igen változatos.
A nappali olyan “találkozási pont” a családtagok ill. az egy lakóközösségben élők számára, ahol a nappali bútor a pihenést, a tévézést, a beszélgetést akár egyidejűleg is szolgálja, sőt, itt is dolgozhat, tanulhat, játszhat is avagy étkezhet is a család. Így a nappali bútor egyszerre többféle igényt is kiszolgálhat.
Nagy méretű nappali esetén az egyes nappali bútor kiválasztásánál nem azonos a módszer avval az esettel, amikor kicsi a rendelkezésre álló tér, ugyanis ilyenkor célszerű többfunkciós nappali bútor után néznünk.
A nappali bútor részei:
Nappali szekrénysor
A szekrénysor divatja leáldozóban. Nem túl modern hatást kelt egy nappali két falán is végigfutó összefüggő, nyitott polcokkal és nyitható ajtókkal tördelt szekrénysor. A szekrénysorok egyben oldják meg a TV, a ruhaneműk, a könyvek és egyéb dísztárgyak tárolását. A ruhatárolás funkcióját manapság egyre ritkábban oldja meg a nappali bútor, így az elemes szekrénysorok funkciója átalakult.
TV szekrény
Egy tagoltabb tervezésű nappali bútor külön részeként jelenik meg a TV állvány, avagy a média szekrény, amely általában központi szerepet kap egy nappali bútor tervezésekor. A könyvespolc, ha a nappali bútor része, egybe tervezhető a TV állvánnyal, de alkothat külön egységet is. A nappali bútor részeként ritkán találkozhatunk amolyan faltól-falig, plafontól – padlóig típusú könyves szekrénnyel, hiszen ez könyvtárszobát varázsol a nappali helyére. A nappali bútor részeként elhelyezkedő könyvespolc könyveit érdemes a katalogizálás helyett esztétikailag a nappali világához illeszkedően elrendezni.
Komód
A komód egy többfunkciós bútor, és helyét tekintve nem feltétlenül a nappali bútor részeként kell gondolnunk rá, hiszen a komód szó hallatán sokakban a hálószoba, az előszoba vagy éppen a fürdőszoba is felsejlik.
A komód 2 vagy 3 nyíló ajtós vagy több, széles fiókos megoldást kínál a tárolásra. Régies elnevezése nem feltétlenül jelenti azt, hogy az új bútor irányzatok kedvelőinek ne lennének kiváló megoldások a minimál design stílusú komód egyedi tervezésére. A komód mindig egy külön egységet képez a nappali bútor vagy más bútor részeként. Az egyedi készítésű komód teljesen egyedi magasságra, mélységre és szélességre készül.
Asztal a nappaliban
Az asztalok tekintetében a nappali bútor részeként, az
- étkező asztalok és a
- dohányzó asztalok fordulnak elő.
Nemcsak praktikus – persze nem csak dohányzás tekintetében – de nagyon mutatós lehet nappalinkban egy jól megtervezett egyedi készítésű dohányzó asztal, teljes színazonosságban a tv szekrény a komód és a nappali bútor egyéb részeivel.
A dohányzó asztal funkcióját tekintve érdemes mérlegelnünk a fiókok igényét, de jó szolgálatot tehet, és még nagyon modern kinézetet is kölcsönöz egy doboz formájú – tároló funkciót is ellátó -egyedi gyártású dohányzó asztal.
Bárpult a nappaliban
A nappali bútor részeként tervezhető egyedi készítésű bárpult, ami sajátos hangulatot kölcsönözhet a nappalinak. Különösen nagy jelentősége van a bárpult kialakításának egy olyan lakótérben a nappali bútor részeként, ahol nagy a vendégsereg, sokszor fogad a tulajdonosa vendégeket. A nappali bútor bár része épülhet egybe a konyhabútorral, de ha a lakótérben messze van a konyha, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy hogyan oldjuk meg a bár vízellátását, hiszen ez elengedhetetlen egy jó mixeri munkához!
Tálaló szekrény
A tálaló szekrény persze csak akkor része e nappali bútorzatnak, ha az étkező is a nappaliban található. A tálaló szekrény lehet komód vagy üveges vitrines kialakítású, a poharak tárolására is alkalmas résszel.
A nappali bútor stílusa
A nappali a lakótér azon része, ahol többek között vendégeinket is fogadjuk. A lakás ezen részében beszélgetünk barátainkkal, ismerőseinkkel. A nappali bútor, a nappali berendezése fog a legtöbbet elmondani rólunk. A nappali bútor stílusa a mi egyéniségünket kell hogy tükrözze, a stílusunk, gondolkodásmódunk és lelki világunk jelenhet meg az egyedi készítésű nappali bútor elemeiben.
A klasszikus nappali bútor – a rusztikus nappali
A klasszikus stílusú nappali bútor az olykor antik bútorba hajló stílusirányzat. Hangulatát a régi előkelő polgári otthonok inspirálják egy egyedi nappali bútor tervezésekor. Ha vonzanak az antik piacok, ha nyugodt, előkelő és elegáns légkörre vágyunk, ha szívesen hallgatunk klasszikus zenét, akkor a klasszikus nappali bútor jó választás otthonunkba.
Színek tekintetében a klasszikus nappali bútor nem nélkülözheti a pácolt fa színeit, abból is előszeretettel válasszunk az egzóták világából a klasszikus nappali bútor megálmodásakor.
A klasszikus nappali bútor mindig magas minőségű, szépen kidogozott darabjai jól kombinálhatóak a mai kor bútoripari vívmányaival a vasalatok terén.
A modern minimál nappali bútor – A jelszó: a kevesebb több!
A nappali bútor berendezése követheti a minimál jelszavát, azt az új és modern látásmódot, amelyben a szabadság és levegősség érzése érvényesül. A mostanság közkedvelt stílusban épülő osztatlan légterű lakásokban a nappalit a bútorok választják el az étkezésre, főzésre és az alvásra használt terektől.
Sokan és egyre többen rajonganak a minimál nappali bútorokért rendkívüli eleganciája és design-os kivitele miatt, és merítenek ötletet a modern formák és anyagok használatát illetően, még azok is, akiknek otthonuk zárt terekből áll.
A minimál nappali lakóteret a sima felületek, szép, anyagok és színek jellemzik. A falakat egyszerűen fessük a színpalettában megadott színekre, ha fiatalosabb légkört szeretnénk, válasszunk élénk, harsány színeket ami helyenként – egy-egy fiókelőben visszaköszön a nappali bútor egyik részletén. A padló általában világos, de nagyon karakteres a fekete is, amire vele kontrasztos nappali bútor kerül.
A legjellegzetesebb bútordarab a kanapé, tiszta egyszerű vonalvezetéséhez harmonikusan illeszkedik a nappali bútor részeként betervezett minimal tv vagy média szekrény. Az összkép teljességéhez már csak egy – lehetőleg görgős – minimal dohányzó asztal hiányzik. A márkás szórakoztató elektronikai termékek, a lapos képernyős Led tv kihagyhatatlan stíluselemei egy minimal nappali bútorban.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a polcokra ne, vagy csak korlátozott számban kerüljenek a szívünknek kedves apróságok, dísztárgyak.
A country, mediterrán vagy romantikus nappali bútor
A mediterrán stílusú nappali bútor kulcsfogalma a vidámság, az életszeretet, a családcentrikusság. A mediterrán nappali közelibbé varázsolja a tengert a bort és a levendula illatát.
A mediterrán stílusú nappali bútor színvilágát alapvetően a tengerpart, a naplemente, az olajfa, a szőlő és a napfény határozzák meg. Jellemző a falakra és a nappali bútorokra az intenzív, meleg, természet közeli színek, a narancs és a terrakotta, ami szabadon variálható élénk sárgával, vaníliával, rozsdabarnával, tengerkékkel, olíva zölddel sőt akár arannyal is. A falak festése során általában két-három színárnyalatot használnak, a nappali bútor színe kontrasztot alkot a fel színével.
Az autentikus mediterrán nappali bútor leggyakrabban nehéz, rusztikus darabok, amik általában kopottas fenyőből vagy tölgyből készülnek. A modern fejlesztésű bútor alapanyagok között megtaláljuk zeke mai kori antikolt társait, amiből bátran megálmodhatjuk egyedi nappali bútorunkat, segítségül hívva a gyékény, a nád és talán még a bambusz lapokat is.
A country avagy vidékies stílusú nappali bútora az egyik legszemélyesebb nappali bútor, amely nem csak vidéken de a nagyvárosok nyugodt zugaiban is elfér. A country nappali bútorban bátran keveredhetnek a különböző stílusú motívumok, megtűri egymást az antik, a drága a naív és a megmunkáltabb lakásberendezés. Az egyedi nappali bútor tervezésekor bátran bánhatunk a színekkel, keverhetjük a natúr felületeket a harsány színekkel.
A country stílusú nappali bútor ma reneszánszát éli, persze némi változtatással az alapanyagok és a felhasznált vasalatok tekintetében.
A country nappali bútor frontja legyen mindenképpen tömör fa vagy antikolt fóliázott ajtófront.