
Ha az új otthonunk lakberendezésén vagy felújításán töprengünk, ugyanannyi figyelmet kell szentelnünk az előszobának, mint bármely más helységnek. Ez a lakóterünk első pontja, ahová megérkezünk, ezt pillantják meg vendégeink is először.
Az előszobánk méretétől és adottságaitól függően dönthetünk úgy, hogy méretre gyártatunk előszoba bútort vagy keresünk olyan kész bútort, mely tökéletesen passzol és kiegészíti a lakásunk többi részének lakberendezési stílusát. Az előszoba bútor rejti el a kabátokat , cipőket, esernyőket és táskákat , így a jól megtervezett tároló helyek hiányában könnyen káosz és rendetlenség keletkezhet az előszobában.
Az előszoba bútor egységek általában fali polcokból, tükörből és szekrényekből, valamint cipős szekrényből állnak. Egy jól megtervezett előszoba bútornak kompaktnak kell lennie, hiszen a rendelkezésre álló tér a legtöbb esetben kevés, de sok tároló helyet kell kínálnia, és ugyanakkor nagyszerű lakásdekorációként is funkcionálhat. A minimalista stílustól a klasszikus lakberendezésig, minden környezetbe egyedileg gyártathatunk megfelelő előszoba bútort.
Mielőtt nekilátnánk az előszoba bútor megtervezésének, funkcionális szempontból érdemes végiggondolni:
- milyen tárolásra lesz szükségünk,
- mekkora hely áll rendelkezésre , és mindezt
- milyen design szempontok szerint tudjuk megvalósítani.
Tolóajtós előszoba bútor
A zárható ajtók esetén, a helyszűke miatt érdemes a tolóajtós megoldást választanuk. A tolóajtós szekrény készülhet faltól-falig, plafontól-padlóig kihasználva a teljes rendelkezésre álló teret.
Az előszoba bútorunk, amennyiben a zárt részes tolóajtós előszoba szekrény mellett tesszük le a voksunkat, mindent eltakar, a lehetséges fogasok helyett vállfákon parkolnak a kabátok, de a kabátok mellett itt kaphat helyet például a porszívó, vagy más egyéb használati tárgy.
Jó búvóhelye lehet egy tolóajtós előszoba szekrény például a cipőknek is, de ezek az elhúzható ajtós szekrények elrejthetnek minden ritkán használt tárgyunkat, ruhaneműnket . Az előszoba bútorok tolóajtós változatainál azonban mérlegelnünk kell, hogy a megérkező vagy tőlünk távozó vendégsereg a tolóajtó elhúzásakor láthatóvá teszi annak teljes tartalmát!
A nyitott polc vagy a fiók a hasznosabb tartozék az előszoba szekrényben?
Egy előszoba szekrény jó kulcstárolóhelye lehet egy fiók, de ha a kulcsoknak a kis akasztós megoldást választjuk, akkor is jó szolgálatot tehet a gyors cipőwax tárolására egy fiók. A fiók helyét mindenképpen az előszobafal torony részébe helyezzük el, kézmagasságba.
Az előszoba bútor kívánalma egy vagy akár több polcos rész megléte is. Ezek a polcok az előszobában a táskák tárolására hivatottak. A polcok nagyságának és számának kiválasztásakor érdemes végiggondolni , hogy például mekkora egy iskolatáska, hiszen ez lesz az a hely, ahova a megérkezésünket – avagy a gyerekeink megérkezését követően – “ledobjuk a táskánkat”.
Az előszoba bútor kalaptartó része
Az egyedileg készített előszoba bútor szerves része a kalaptartó, amit érdemes a magasságunkhoz, a gyerekek részét az ő magasságukhoz igazítani. A kalaptartót több rekeszre érdemes osztani, hiszen így a tárolási kép rendezettebb lesz .
A cipős szekrény
A cipőtárolás problematikája – legfőképpen nőknél – nem elhanyagolható kérdés. Ha nem áll rendelkezésünkre olyan gardrób, ahol átláthatóan tárolhatjuk cipőink garmadát , marad a jó öreg cipős szekrény, esetleg a zárt szekrény nyitott barátja. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha leendő a cipős szekrényünk elhelyezésére bőven van helyünk. Amennyiben nincs, úgy a cipők tárolására a bútoripar vasalatgyártói kiváló, de sajnos nem túl tartós megoldást kínálnak.
A kívülről fiókos komódnak kinéző cipős szekrény manapság divatos fajtája a billenő ajtós kivitel, de ez nem a legpraktikusabb megoldás, hiszen nem nyújtanak megoldást a csizmák tárolására, és a billenő ajtók szerkezete sok helyet elvesz a szekrényünk belső tereiből.
Az előszoba bútor részeként érdemes olyan cipős szekrény tervezésébe fogunk, ahol a cipős szekrény egyben ülőalkalmatosság is.
Az előszoba szekrény tükrös része
Az előszoba szekrény részeként gyakran találkozhatunk a nyitható ajtó belső falára szerelt tükörrel, de van, aki szokása részeként mielőtt elindul az otthonából, szívesen vet egy megnyugtató – vagy éppen meg nem nyugtató – pillantást kinézetére. Nekik viszont jobb megoldás a nyitott helyen elhelyezett tükör.
Tipikus probléma szokott lenni a készen vásárolt előszoba falak vagy szekrények esetén, hogy a tükrös rész a fogasok alatt helyezkedik el. A használatkor hamar szembetűnik, hogy az akasztós részre bezsúfolt télikabátoktól láthatatlan a tükör.
A tükör színének megválasztásakor az előszoba szekrény tervezésekor használjunk minden esetben ezüst tükröt. Még egy jól megvilágított előszobában sem tölti be jól a funkcióját egy bronz tükör, vagy bármelyik társa.
Akasztós helyek az előszoba fal részeként
Az akasztós helyek egy előszoba falon a legtöbbször a kabátok elhelyezésére szolgálnak. Az akasztók kiválasztásánál a design mellett azok elhelyezésére is gondolnunk kell. Ha az előszoba fal a vendégek kabátjain kívül a mi családunkat is kiszolgálja, érdemes a gyerekek magasságára is gondolnunk, valamint az akasztók egymástól való távolságára.
Az előszoba és az előszoba szekrények színei
Az előszoba fala és a cipős szekrény tervezésénél lényeges szempont a színek megválasztása, hiszen az otthonunkba érkező látogató itt kapja az első benyomást lakásunk stílusáról, hangulatáról.
Érdemes színharmóniában tervezni az előszoba bútor egyes elemeit a bejárati ajtóval.